Összes oldalmegjelenítés

2012. július 9., hétfő

Debrecenbe jártam!!!!

Hajdúszoboszlón voltunk nyaralni, és már előtte szóltam Katának, hogy megyek, és szívesen találkoznék velük, hiszen mondta régebben: ha feléjük járok, nézzek be hozzájuk:)))
Szuper jó volt, bár természetes módon egy kicsit zavarba voltam, nem tudtam néha mit is kéne mondanom, mert hiába ismertem a lányokat "virtuálisan" , élőben most találkoztunk először!
Marha meleg volt, azt hittem, hogy majd emiatt nem leszünk sokan, de ehhez képest 8-an voltunk, meg Kata anyukája, de én vele  sajnos nem tudtam találkozni, mert a párom és a lányom egy közeli bevásárlókp-ba vártak rám, így nem tudtam sokat maradni.
Íme a lányok: Caris, Viki, Andres, Erdhátibarbi, Kateee, Gzsuzsu és Netty!!!!
 És nem csak élményekkel gazdagodtam, hanem csodás ajándékokkal is!!!!!!

Netty-től kaptam egy gyönyörű halvány barna nyakláncot fülcsivel, és egy szépséges Tralala- bannert, a nevemmel díszítve:
Caris-Zsuzsitól pedig egy meseszép kis díszt kaptam, aminek már aznap este megtaláltam a funkcióját és a nevét is!!!!!! Ő az én kedvenc ollóm dísze, aki úgy hívnak hogy:
                                                                    Olló-Őr-Angyal

Köszönök mindent, Lányok!!!!! Nagyon jó volt megismerni Benneteket!!!!!!

11 megjegyzés:

  1. Mi is örülünk, hogy megismerhettünk! És külön köszönet a párodnak és a kicsi lányodnak, hogy elengedtek a családi nyaralás alatt!
    Remélem még találkozunk, nem csak "virtuálisan" :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Olyan jól elvoltak... Ani összehaverkodott a játszóházba mindenkivel, apa meg szunyókált félszemmel kint, kellemes hűvősben!!! Egyszer Ti is feljöhetnétek felénk... Mondjuk amikor van ez a nagy xszemes kiállítás a campona-ban, és akkor egyúttal azt is megnéznétek...;)

      Törlés
  2. De jó! Ezt jól kitaláltátok! Szép ajándékokat kaptál.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, jó volt nagyon Margó!!! Most júliusban meg Ceglédbercelre megyünk vendégeskedni Bogyimamiékhoz Bakternő-katáékkal! Körbejárok lassan minden hímzős ismerőst :))))))))

      Törlés
    2. És Margó, hogy legyen egy kis büszkeséged neked is, a TE festett fonaladdl készült :)

      Törlés
    3. Tényleg?????? WOW!!!!! nem is tudtam!!!! :)))))

      Törlés
    4. Örülök Netty, hogy tudtad használni.
      Ha Budapestre jöttök ki ne hagyjatok!

      Anik teljesen igazad van és jól teszed hogy felkeresed az ismerősöket. Nekem is jobban kellene ápolni a kapcsolatokat. Remélem egyszer elindulok én is az Arénába, majd meglepődtök,(feltéve ha tudom mikor találkoztok legközelebb.)

      Törlés
    5. Gyere, szívesen látunk! Majd megírom a következő időpontot!

      Törlés
  3. Remek ötlet:-)
    Örülök,hogy jól érezted magad!

    VálaszTörlés
  4. Hello lányok! ;) Na most kicsit irigyelek. Nyaralás, találkozó!

    VálaszTörlés